Pontosan a saját vállalkozásunk kapcsán megtapasztalt nehézségek jelentették a kiindulási pontot, mert voltak olyan kérdéseink, amelyekre sem a hagyományos közösségek, sem az internet nem adott választ, mi pedig ezekre szerettük vol na megtalálni a megoldásokat, ezért kezdtük el ezt a közösséget építeni.Igazából a cégünk elindításakor szembesültünk azzal, hogy a gazdasági érdekvédelmi szervezetekben mennyire kevéssé képviseltetik magukat fiatalok.

Xxx free sixy hot adilt hinde muve online-50

A későbbiekben sokáig a médiával foglalkoztam, de az első igazai vállalkozásom egy reklámügynökség létrehozása volt, mert a média kapcsán nyert tapasztalataim után már elég bátorságot, kreativitást éreztem ahhoz, hogy kipróbáltam magam ezen a téren. A reklámügynökséget egyébként már a jogi tanulmányaimmal párhuzamosan működtettem, ha jól emlékszem, másodévesen vágtam bele.

Úgy tudom, hogy a FIVOSZ azért jött létre, mert láttad, milyen akadályok vannak a fiatal vállalkozók előtt.

Három éve azt nyilatkoztad a szervezetről, hogy „egy olyan összetett szolgáltatásrendszert építettünk fel, ami egyedülálló, és nemzetközi viszonylatban is jó példaként szolgál.

Nemcsak egy érdek-, hanem egy értékközösséget építünk.” Ekkora különbségek vannak a fiatalok és az idõsebbek által indított vállalkozásokat érintő kihívások között még ma is?

A net például nagyon fontos eszköz, de általában elmondható, hogy rengeteg online információs csatorna működik, s ezek akár okostelefonon is elérhetők – a mi generációnk számára magától értetődő digitális megoldásokat keresni.

Egyébként már önmagában ez is okozhat a generációk között feszültségeket, hiszen például amikor egy fiatal átveszi a családi vállalkozást, jól látszik, hogy a következő generáció már sokkal intenzívebben kívánja használni a technológiát, és az online világ által megadatott lehetőségeket. Melyik korcsoport az, amelyik „fiatal” a vállalkozói szférában?

Sokféle kategorizáció lehetséges a generációkkal kapcsolatban. A tizennyolc év alattiak esetében inkább szemléletformálásról, mintsem vállalkozásfejlesztésről beszélünk, hiszen nagykorúnak kell lenni ahhoz, hogy valaki jogilag vállalkozást alapíthasson.

Kovács Patrik már három évvel ezelõtt is sikeres volt, olyannyira, hogy az Alumni Magazin 2013-as lapszámában meg is jelent vele egy interjú (Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa – Alumni Magazin, 2013. Szerinte a jó példák fontosak, ahhoz, hogy más is bele merjen vágni álmai megvalósításába. Egy újság alapításával kezdted tizenkét évesen, aztán egy reklámügynökséget alapítottál.

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) alapítója és elnöke, s azóta már a PTE Konzisztóriumának is tagja.